A Kiskunsági Kápolnák Útján - Az Alföld téged is vár

Kiskunsági Kápolnák Útja

A „Kápolnák Útja” egy zöld sávval jelzett, a Duna-Tisza közén észak-déli irányban áthaladó tematikus túraútvonal, amely Ócsa és Kecskemét között húzódik kb. 90 km hosszan. A Felső-Kiskunsági turistaút érinti a terület híresebb kápolnáit, templomromjait, és több érdekes látnivalót is bemutat útja során. Ezek közül, ha nem is emelkedik ki, de mindenképpen történelmi szempontból jelentős a Pusztavacsi Ország Közepe emlékhely, amely szintén az útvonal része.

Tartalomjegyzék:

- Kecskemét környékének emlékhelyei

- Mizsei keresztek

- Ország Közepe Turistaút

- Csévharszti homoki erdők

- Ócsai Tájvédelmi Körzet peremén

A 2021-es „Kápolnák Útja” túrasorozat a nagybetűs jutalomjáték volt számunkra, hiszen temérdek látnivaló akadt utunk során Kecskeméttől Ócsáig, és az idő is mindig kegyes volt hozzánk. Az utunk során a csapatot kisérő tavasz, nyár és ősz felfedte nekünk a Felső-Kiskunság sajátos arcát, és elkápráztatott egyedi szépségével bennünket.

Kecskemét

„A tájkép élvezésében is az a fontos, amit az ember lelke önt bele a nyers képbe. Mindenki annyit lát, amennyit tud látni; azt látja meg kint, ami benne van, belül!l”

Móricz Zsigmond

Kecskemét környékének emlékhelyei

A Kecskeméti Arborétum Nyíri út felöli bejáratától indul a „Kápolnák Útja” túrasorozat, itt található egy információstábla, amely a környék történelmi emlékhelyeit és kápolnáit mutatja be. Az utóbbiból az első pont a kapu mögött áll, amelyet Fájdalmas Szűzanya-, vagy más néven Sarlós Boldogasszony-kápolnaként is szoktak emlegetni. Az épületet 1718-ban készítették egy itteni Mária jelenést követően. A vallási épülethez sok érdekes látnivaló is tartozik, például egy tizenöt stációhelyes keresztút és egy Szoborsétány is. A kálvária 1996-ban a Millecentenárium évében készült, a Magyar Szentek Szoborsétány szobrait pedig Kisfaludy Stróbl Zsigmond készítette 1912-ben, és eredetileg a Lordok háza helyén álló egykori katolikus bérház falát díszítették. (A Kecskeméti Arborétummal és a környékbeli látnivalókkal egy korábbi cikkben már bővebben foglalkoztam.)

A zöld sáv eleinte az arborétum kerítése mellet vezet hosszan, majd észak felé fordul, és átszeli a szántóföldeket. Az itteni szántók közé beékelődött völgyzáró utat járva az az érzése támad az emberfiának, mintha egy hullámvasúton ülne. A Máriahegy nevezetű településrész után érintjük az El Diaboló Ranch kissé viharvert keresztjét, majd átkelünk az autópálya felett. A balra kanyarodó turistaút csak annyira érinti Hetényegyházát, hogy felkereshessük a környék egyik legjelentősebb emlékhelyét, a Móricz-fát. A történelmi Nyíri út mellet álló Móricz-fa sajnos egy vihart követően kidőlt. A leborult kocsányos tölgy több mint 150 éves volt, és az egykori Kisnyíri-erdőben, Móricz Zsigmond birtokán állott. A fa az évek múlásával emlékhellyé vált, és egy emléktáblát is kapott az író századik születésnapján.

Folytatva az utunkat tovább egyszer csak a Nagynyír vasútimegállójához érünk, innentől a turistaút a Nyíri-erdő mellet vezet. Az erdő nagyrésze napjainkban már bekerített vadaskert, de szerencsére egy 26 hektárnyi részt átengedtek belőle a kirándulók számára. A Szent Hubertus Parkerdő nevet viselő ligetben érdemes, sőt kötelező betérni! Ugyanis a parkerdő rejti többek között az 1848-as tanösvényt és az emlékmúzeumot is. Az utóbbi egy az erdészházban kialakított országban is egyedülálló „szabadságharcos” ereklye gyűjtemény, amelyet az itt erdészkedő Szulyovszky László rakott össze az élete során. Azonban a kiskunsági parkerdő legnagyobb ékessége az 1993-ban itt felépített Szent Hubertusz-kápolna. A faházikóra emlékeztető épület az Országos Vadásznap alkalmából készült, szintén Szulyovszky tervei alapján.

Ennyi látnivaló után nehéz szívvel, de sajnos el kell, hogy hagyjuk a Parkerdőt, azonban sokáig az erdő mellet vezet még az utunk. Méntelekig két útszéli keresztbe is botlunk, az egyik egy régebbi feszület az 1942-es Berente-kereszt, a másik pedig egy 2019-ben állított. A falu határához érve érdemes egy kicsit kikalandozni az 1930-ban épült Református templomhoz és a 2 évvel korábbi Nagyboldogasszony-kápolnához.

Lajosmizse

„Nem vagyok futóhomok, melyet bármely széláramlat bármely égtáj felé sodorhat, hanem ember vagyok, ki szülőföldjén helytáll akkor is, ha dacolni kell a zord idők viharaival”

Török László

Mizsei keresztek

Méntelekről tovább haladva tehetünk egy apró kitérőt a település szívében található Parkerdőbe, ahol egy tanösvény szerű gyalogösvényt alakított ki a település vezetése. A különleges hangulatú, fákkal és bokrokkal tarkított, dombos terület legmagasabb pontja a Csődör-halom.

Felsőméntelekig az erdőt lezáró tanyasor mellet haladunk, majd egy bal kanyar után Lajosmizse felé vesszük az irányt. A szőlősterületek és egy fenyőerdő mellett elsétálva érkezünk meg a Bács-Kiskun megye északi részén fekvő városba. Itt is tehetünk egy kis kerülőt a lajosmizsei temetőben álló Mihálovics-kápolnához. Az 1928-ban épült kápolna építtetője Mihálovics Ernő Kanonok, Esperes plébános volt, aki szüleinek kívánt így emléket állítani.

A település központjába érve előtűnik Lajosmizse ékessége a Szent Lajos-templom, amely a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye legnagyobb egyházi épülete. A lajosmizsei katolikus templom Bachmann Károly újpesti építész tervei alapján épült a millennium évében. A templom féltve őrzőt kincse a torinói érsektől kapott halotti lepel hivatalos másolata. De az épületben kialakított múzeumban látható még Magyarország egyetlen Szent Lajos király ereklyéje, Szent István király csontereklyéje, és Lehel kürtjének hű másolata is.

A településről kiérve és az autópályahidat megmászva a turistaút egyenest abba a pusztába vezet, ahol Lajosmizse és térségének legrégebbi építészeti emléke, az úgynevezett Pusztatemplom romja áll. A település központjától majd 9 kilométeres gyaloglásunkat koronázza meg az a templomrom, amely valószínűsíthetően a 14. század végén épült kora gótikus stílusban. Az egyhajós, keleten sokszögben záródó épület teljes egészében réti mészkőből készült. A Pusztatemplom és a közelében lévő kis település nagy valószínőséggel a 15 éves háborúban pusztult el. A romokat két részlétben tárták fel, először Szabó Kálmán, a kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója munkálkodott rajta, majd az újabb ásatásokat Fülöp András végezte el 1995-ben. 1999-ben a Pusztatemplom Alapítvány a támpillérek megerősítésével alakíttatta ki a romok mai formáját.

A gyaloglásunk további része fa matuzsálemek között vezet, hiszen az egykori pusztai tölgyesek egy kivételes szépségű maradványa bújik meg itt. A turistaút érinti a környék legszebb tölgyfáját, a „Mizsei Óriás”-t is. A kocsányostölgy korát 220 évre becsülik, a földig hajló lombsátra alatt egy kényelmes pihenő is található. A tölgy körül több értékes, a magyar dendrológia által számon tartott fafajta található.

Pusztavacs

A mizsei fákat elhagyva Táborfalváig a Pusztavacsi-erdőben gyalogolunk, de egy rövidke pillanatra álljunk meg az erdő keleti végében. Itt pillantjuk meg ugyanis a környék egyik legnagyobb szikestavát, a hatalmas kiterjedésű Fehér-tavat. A szikes, lapos területen felgyülemlett vizet évszázadokon át állatok itatására és fürdetésére használták. Innen ered a tó másik elnevezése is, azaz Lóúsztató.

„Ebben nem csalódsz. Nem beszél, hát nem is hazudik; nem ígér, és mégis odaadja mindenét, nem szól, és mégis többet mond, mint amit valaha ember mondott.”

Fekete István

Ország Közepe Turistaút

Táborfalvára érkezve az a furcsaság fogad bennünket, hogy háromfelé ágazik a zöld jelzés. Ez azért van, mert elvileg zöld kereszt jelzésnek kellene vezetnie a vasútállomás felé, mint ahogy a térképeken is szerepel. De az útvonal tervezői vagy kifestői egy kicsit megtréfálták az ide érkezőket. Sebaj, mi haladjunk tovább észak felé a turistaúton, amely visszavezet bennünket a pusztavacsi rengetegbe. A pestmegyei útvonal megálmodói az „Ország Közepe Turistaút” nevet adták itteni „gyereküknek”, amely innentől kezdve szinte végig egybe függő erdőben vezet.

A Pusztavacsi-erdő két különlegességet is rejt, amelyhez le kell majd térnünk a turistaútról. Az egyik mindjárt a túránk elején utunkban akadó Ágoston-major, amely nagy múltra tekint vissza. A Pálinkaháznak is nevezett majorban régen iskola, cselédház, malom és szeszgyár is volt. A többi környékbeli majorhoz hasonlóan ezt is ló vontatta kisvasút kötötte össze a többi társával, és az örkényi vasútállomással. 1944 után az erdészet vásárolta meg az itteni ingatlanokat, és erdészházat és turistapihenőt alakított ki az akácos erdőben. Sajnos az utóbbinak ma már hírmondója sincs meg, csak az omladozó épületek és az elburjánzott kert. A másik pedig a Nagykunsági Erdészet (NEFAG) helyi telephelye, amelynek udvarán egy kettős törzsű szép tölgyfa áll. Az erdészet és a környékbeliek is e faóriás helyét tekintik az ország tényleges közepének.

A település központjában le is batyuzhatunk egy kicsit, mert egy nem minden napi templomrom áll a Holidays presszó szomszédságában. Az itt rejtőző egykori egyhajós, gótikus templomot 1440 körül építették kőből és téglából. "Vacs" lakói a török dúlást követően elmenekültek a faluból, és ekkor pusztult el a templom is. Az épületmaradványt 1960-ban nyilvánították műemlékké, azóta állagmegóvás nem történt az épületen. A templomrom mellett egy Zarándokpark található, itt állnak az aradi vértanúk kopjafái, amelyeket Fehér Tibor fafaragó népi iparművész készített 1990-ben. Azt viszont kevesen tudják, hogy a Nagykunsági Erdészet által felajánlott tölgyfából készült szobrok eredetileg az Országközepe Emlékhely mögötti erdő bejáratánál álltak. A későbbiekben még megkerüljük a település ékszerdobozát, a neogótikus templomot, amelyet 1884-ben Koháry-Koburg Fülöp gotai herceg építettet. Az egykoron az uradalom középpontjában álló templomot Szent Ágoston püspök tiszteletére szentelték fel, a tornyát pedig később 1900-ban kapta.

Ha magunk mögött hagytuk a település utolsó házait is, akkor már nem kell sokat várni, hogy Magyarország földrajzi középpontjába érkezzünk meg. A homokpusztai gyeppel borított, ligetes parkban elhelyezett jeltornyot 1978-ban Kerényi József tervei alapján építették. A 11 méter magas vörösfenyőből készült nyolcszögletű, gúla formájú épület alatt egy napóra is látható, amely Gáti Gábor szobrász munkája. Kissé távolabb tőle pedig a Magyar Természetjáró Szövetség faragott tölgyfa oszlopa áll. Napjainkban a terület rendjéért a Duna–Ipoly Nemzeti Park felel, ugyanis a 4,6 hektáros emlékpark egy természetvédelmi terület. De ez nem volt mindig így. 1982-től a három éven át megrendezett Béke-fesztivál az akkori szervezetlensége miatt óriási mértékben szennyezte az itteni környezetet. A fokozódó helyi tiltakozás miatt 1985 után a réten való fesztiválozást beszüntették, és a helyet pedig védetté nyilvánították.

Csévharaszt

Újlengyelre Gidrán Major érintésével a Nagykörösi úton érkezünk meg, a település egyetlen kápolnáját a Kossuth és Rákóczi utca sarkán találjuk, amely 2001-ben épült. Nem ez az útvonal legturistabarátabb része, ugyanis egy majd 4 kilométer hosszú betonos rész következik.

„Dajkáló tájamnak, a pótharaszti akácerdőnek sokkal beszédesebbek az esettségei, mint a szépsége.”

Baranyi Ferenc

Csévharszti homoki erdők

A 405-ös úton való átkelést követően érkezünk meg a Pótharaszti Nagyerdőbe, amely az Alföld egyik legnagyobb egybefüggő erdőtömbje. A 12 ezer hektáros árnyas napjainkban egy turistaparadicsom, amely történelmi látnivalókban és pihenőhelyekben gazdag, az utóbbit a helyi erdészek munkájának köszönhetjük.

200 évvel ezelőtt még csak egy hatalmas kiterjedésű puszta húzódott a területen, ugyanis itt haladt a híres hadi és marhahajtó út, a Nagykőrösi út a középkorban. Ezen vonult végig Buda kifosztása után a török sereg. De a reformkorban Petőfi Sándor is sűrűn járt erre, 1848 telén valószínűleg itt írta „A puszta, télen” című versét. Nagykőrös 1642-ben vásárolta meg a pusztát, ekkor már a környék erdei kezdtek életre kelni, ugyanis a helyi erdőtörvény szabályozta a fák kivágását. Talán ez lehetett a fő oka, hogy az Alföldön itt maradtak meg legjobban az ősi erdők. 2014-től kezdődött meg a Nagyerdő turistabaráttá való átalakítása, első körben 100 kilométer helyi jelentőségű turistautat festett fel a Monori Erdészet és a Pest Megyei Természetbarát Szövetség közösen. Továbbá az erdészet az árnyas több pontján erdeipihenőket alakított ki, és információstáblákat helyezett el.

A zöldről érdemes egy különös látnivalóért letérni, ugyanis a romjelzésen közelíthetjük meg a Pótharaszti templomromot, amelyet egy szántóföld közepén álló akácliget rejt. A kitérő kb. plusz 3 kilométerrel növeli meg a távunkat.

Az ősi Pótharaszt települést 1280-ban említik először oklevélben, mint az akkori nádorispán (Miklós) tulajdonaként. A 15. század végétől a területet a Haraszti-család birtokolta, innen ered a település neve. A hagyomány szerint az itteni pusztatemplomot is e században emelték a Mátyás király által letelepített husziták. A homokkőből és középkori téglából készült épületet feltehetően a török pusztította el. (A templomrommal és a csévharaszti látnivalókkal egy korábbi cikkben már bővebben foglalkoztam.)

Ócsa

Visszatérve a jelzett útra, és azon tovább haladva több turistaút keresztezi majd, az utunkat, az első egy kereszt jelzés, amely a pados és asztalos Puszta-házi pihenőhelyhez vezet. Majd hamarosan megérkezik a sárga sáv is, ez Csévharasztra vezet, sőt a soron következő piros is. Ezen érdemes egy kicsit kitekinteni, mert a turistaútak kereszteződésétől mintegy 1 kilométerre található egy szép kápolna. Az egykori Gombos pusztához tartozó régi majorsági épület mellet áll a Hubertusz-kápolna, amelyet a Monori erdészet épített. Itt még egy pihenő és egy információstábla is található, az utóbbi a környék látnivalóit mutatja be.

„Lásd, szimatold a csodát, ott, ahol éppen van. Mindig a közelben van. Legtöbbször oly közel, annyira a kezed ügyében, hogy egy életen át eszedbe sem jut kinyújtani utána a kezed.”

Márai Sándor

Ócsai Tájvédelmi Körzet peremén

A piros és zöld most már egészen Ócsáig együtt halad, és ahogy elhagyjuk az árnyast, az erdőt felváltja egy mocsaras, zsombékos terület, mert éppen az Ócsai Tájvédelmi Körzet peremén sétálunk. Egykoron ilyen lápok uralták a település helyét és környékét, ma ezeket az értékes élőhelyeket a Duna-Ipoly Nemzeti Park védi.

A cél utáni vágyakozással teli utolsó kilométerein még bekalandozunk az Öreg-hegyre, ahol Ócsa „aranya” terem. A lankás, dombos vidéken már a 13. században szőlőművelés folyt. Az ez időtájt a faluban letelepedett francia szerzetesek hozták magukkal a szaktudást, ők építettek elsőnek nádtetős, gádortorkú pincéket, amelyet a szőlő feldolgozásához és tárolásához használtak. Az itteni egykori Ős-Dunai hordalékból álló terület még a mai napig kiválóan alkalmas a rendkívüli minőségű szőlő termesztésére, az egyedülálló kialakítású, földbe vájt pincék pedig a bor szakszerű tárolására.

Az Öregfalu határába érve már előtűnik a jövetelünk célja, a 13. századi bazilika tornya. A macskaköves úton sétálva meg is érkezünk a román kor legértékesebb fennmaradt magyarországi alkotásaként számon tartott műemlékhez. A templom még napjainkra is közel ugyan abban az állapotában tekinthető meg, mint anno a virágzó középkorban.

A királyi alapítású monostor a premontrei rend számára épült, amelyet 1234-ben említenek először az írások. A Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelt, román stílusú templom valószínűleg a 12-13. század fordulóján épült. A kolostor a településsel együtt a 15. századra fokozatosan elnéptelenedett, majd a török időkben az épületet mecsetként kezdték el használni. 1560-ban a reformátusok vették át a romos állapotba került épületet. A lakosság a 17. század elején református hitre tért, de az 1770-es évektől a településen újjáéledt a katolikusság is, akik szerették volna a romokat felhasználni saját templomuk építéséhez. Szerencsére gróf Teleki József megvédte az ősi templomot, és 1773-tól 1777-ig a református egyházközséggel karöltve rendbe hozatta az épületet. Az 1900-as feltárások során felszínre került az a falképegyüttes, amely a 13. század utolsó negyedéből származik és apostolokat, szenteket és legendákat ábrázol. (Az ócsai látnivalókkal egy másik cikkben már bővebben foglalkoztam.)